Gere Tamás & Zsolt pincészete

A családi borászatot a ’80-as évek végén Gere Tamás alapította, aki ez idő tájt tanulta ki a szőlőtermelést és a borászatot. Gere Tamás a villányi ötök tagjaként sokat tett azért, hogy Villánynak a jelenlegi hírneve legyen mind Magyarországon, mind pedig a világban. Az ő irányítása alatt zajlott a borkészítés 1998-ig, mikor is egy szüret alatti sajnálatos baleset következményeként fiának, Gere Zsoltnak kellett beugrania. Azóta Zsolt közreműködésével készülnek a tételek, melyeknek jól felismerhető stílusuk van.

Villányi borvidék

Termékek

Olaszrizling

Olaszrizling

Gere Tamás

A pohárba tiszta világos halvány szín fogad, melyhez intenzív illat párosul. Illatában a fehérhúsú barack és a déli gyümölcsök jegyei keverednek. Ízében ugyan azok a jegyek fedezhetők fel mint illatban, ami kiegészül az olaszrizlingre jellemző mandulás kesernyével. Könnyű jó ivású szép savakkal.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Citrus
Barack
8-10°
Hőfok: 8-10°
Hárslevelű

Hárslevelű

Gere Tamás

A pohárba világos, szép aranysárga színvilág és intenzív illat fogad. A virágos illat az évjáratnak köszönhető, mely a méz és a hársfavirág illatával keveredik. Ízében egy szépen megkomponált bor ahol a hársfavirág jegyei kerülnek előtérbe. A seprőn tartásnak köszönhetően érződik a krémesség. Ízben lendületes, szép savval mely kerekké tesz borunkat. Korty, hosszú és tartalmas.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
10-12°
Hőfok: 10-12°
Rosé Cuvée

Rosé Cuvée

Gere Tamás

A szokástól eltérően kissé világosabb rosé kerül most a poharunkba. Intenzív és édeskés illat mellett szép savgerinccel találkozunk, mely kellő tartást biztosít, hogy mindig friss és üde bor kerüljön a pohárba. Gazdag, gyümölcsös és sokrétű, folyamatosan újat tud mutatni. Illatában a virágos jegyek mellett az édesebb piros bogyós gyümölcsök vezetik a sort, melyhez csipetnyi puncs is társul. Az érett jegyek és a krémes struktúra jó fogyaszthatóvá varázsolja rosénkat.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Piros bogyós gyümölcs
8-10°
Hőfok: 8-10°
Portugieser

Portugieser

Gere Tamás

Pohárba kerülve tiszta, bíbor színnel találkozunk. Fajtajelleges illat, némi virággal, de főként meggy hangsúllyal. Kóstolva a virágos jegyek csak a háttérben mutatják meg magukat. Ízében tipikus Villányi Portugieser. Az érett gyümölcs cseresznye és a fanyar ízek (meggy) kontrasztja teszi játékossá. A korty kellően hosszú, mely kecsesen tartja magát. Friss ropogós. Krémes textúra, szép savak, és komplexitás jellemzi.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Meggy / cseresznye
16-18°
Hőfok: 16-18°
Kékfrankos

Kékfrankos

Gere Tamás

A pohárba érett illatok fogadnak. A gyümölcsök mellé érkezik egy cseppnyi hordó és fűszer, mellyel együtt lesz kerek a világ. Kóstolva érezzük, hogy egy igazán elegáns, de mégis markáns kékfrankos kerül a pohárba. Előtérbe kerülnek a hordós jegyek melyeket a konyakmeggy és a sherry-s íz világ követ. Szép savak, és a közepes test csodás harmóniában.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Meggy / cseresznye
Fűszerek
16-18°
Hőfok: 16-18°
Pinot Noir

Pinot Noir

Gere Tamás

Hűvös mégis komplex bor került a palackba, minden részlete az eleganciáról szól. Tiszta gyümölcsösség vezeti a bort, melyet a játékos fűszerek és a cseppnyi hordó tesz pikánssá. Szép alkohol-tannin egyensúly, mely megalapozza az izgalmas és hosszú kortyot.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Fűszerek
16-18°
Hőfok: 16-18°
Páratlan

Páratlan

Gere Tamás

Tiszta, elegáns szín fogad a pohárban. A szokásostól eltérően nem a kékfrankos jut vezető szerephez, hanem a cabernet sauvignon lép színre. A megszokottól kissé más a stílus. Elegánsabb, markánsabb, most egy picivel magasabb tanin tartalommal bír. A fanyar gyümölcsök mellet az édesfűszerek és a hordó fűszerei is helyet kapnak. A csipkebogyós lecsengés már csak hab a tortán.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Citrus
Fűszerek
14-18°
Hőfok: 14-18°
Cabernet Sauvignon

Cabernet Sauvignon

Gere Tamás

Tiszta érett színvilág a pohárban. Karakteres illatát a fűszerek és a feketebogyós gyümölcsök vezetik és melyet a hordós jegyek koronáznak meg. Ízében kissé fanyarkás gyümölcsök vezetik a sort. A sav tannin arány szép egyensúlyban van, amihez hosszú emlékezetes korty párosul.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Fűszerek
16-18°
Hőfok: 16-18°
Tripla

Tripla

Gere Tamás

Mély sötét színű, elegáns, érlelt illattal rendelkező bor. A borvidék jellegzetes fajtáiból összeállított cuvée. Egy gazdag, tipikus villányi bor, melynek komplexitása az intenzív finom tanninból és a fűszeres zamatanyagokból tevődik össze.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Szilva
Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Fűszerek
Csokoládé
16°
Hőfok: 16°
Frappáns Cuvée

Frappáns Cuvée

Gere Tamás

Mély sötét színű, elegáns, érlelt illattal rendelkező bor. A borvidék jellegzetes fajtáiból összeállított cuvée. Egy gazdag, tipikus villányi bor, melynek komplexitása az intenzív finom tanninból és a fűszeres zamatanyagokból tevődik össze.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Szilva
Paprika
Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Fűszerek
Csokoládé
16°
Hőfok: 16°
Hárslevelű válogatás

Hárslevelű válogatás

Gere Tamás és Zsolt

Virágos jegyek robbannak amint pohárba kerül. A hordós erjedés és érlelés egy komplex lendületes és izgalmas bort ígér. Koncentrált, mély és ásványos, igazi nagyágyú a fehérborok között. Eleganciája és részletgazdagsága vörösöket megszégyenítő módon mutatja be, hogy mire is képes egy komoly fehérbor a Villányi borvidéken.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Ásványosság
10-12°
Hőfok: 10-12°
Tramini dűlőválogatás

Tramini dűlőválogatás

Gere Tamás és Zsolt

Intenzív, mély és koncentrált illat csak úgy robban a pohárban. A rózsacsokor illatával kényezteti az ember orrát. Kóstolva még csak inkább jön ez az érzés, A rózsavíz íze vezető szerephez jut, melyet a enyhén érezhető pörkölt aromák csak még elegánsabbá tesznek. A krémes érzet és a lendületes savak igazi elegáns borrá varázsolják.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Fűszerek
14-18°
Hőfok: 14-18°
Kékfrankos válogatás

Kékfrankos válogatás

Gere Tamás és Zsolt

Visszafogott illat fogad a pohárban, de kissé levegőztetve azért látni engedi magát. Illatban az erdei gyümölcs és a meggy fanyarsága dominál, melyet a szép hordóhasználatból származó füstölt jegyek egészítenek ki. Kóstolva szintén a meggy fogad a korty elején, az enyhe fűszer játékos eleganciával teszi tartalmasabbá a kortyot. Fiatal korára a kissé (még) húzós tanninok utalnak, amit majd az idő szépít meg. Komoly és tartalmas bor, igencsak kell még neki az idő.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Fűszerek
14-18°
Hőfok: 14-18°
Pinot Noir válogatás

Pinot Noir válogatás

Gere Tamás és Zsolt

A pohárba szagolva, az érett erdei gyümölcsök, a frissen pörkölt kávé és az eukaliptusz merész játéka fogad. A keserű csoki illata már csak hab a tortán. Az évjáratnak köszönhetően jellemző a kissé túlérett jegyek kerültek előtérbe. Ízében a gyümölcsök kissé háttérbe szorulnak, minek a helyét a kakaó és a hordó aromái veszik át. Egy igen sokrétű, izgalmas bor.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Fűszerek
Csokoládé
14-18°
Hőfok: 14-18°
Merlot válogatás

Merlot válogatás

Gere Tamás és Zsolt

Egy komoly játékos a mezőnyben. Sűrű és komplex. Sötét, mély színt fest a pohárba. Illatában érződik az érett cseresznye és a meggy a kakaópor valamint a piros ribizli illatával megbolondítva. Kóstolva a gyümölcsöket a hordó fanyarsága kiséri végig. A szép sav és alkohol egyensúly határozott benyomást kelt, melyet a megfelelő hosszúságú utóíz zár le.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Csokoládé
14-18°
Hőfok: 14-18°
Cabernet Sauvignon válogatás

Cabernet Sauvignon válogatás

Gere Tamás és Zsolt

Sötét intenzív szín, sűrű anyag, nagy bort ígér. Illatában a szilva jut vezető szerephez, melyet egy cseppnyi kakaó bolondít meg. Kóstolva ismét a szilva kerül előtérbe, de mellette megjelenik a cassis és a hordó fűszerei is. Édes érzet, mely egy komplex, kerek bor benyomását keltik. Szép sav és a komoly palackérettség egy kellően hosszú korttyal párosul.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Szilva
Fűszerek
Csokoládé
14-18°
Hőfok: 14-18°
Franc válogatás

Franc válogatás

Gere Tamás és Zsolt

Tiszta sötét szín fogad a pohárban. Illatában a másodlagos aromák vezetik a bort. A földes, minerális, avaros jegyek szép összhangot mutatnak. Ízben előtérbe kerülnek a gyümölcsök, a cseresznye, a puncs és némi csokoládé, mely szépen egészül ki a hordó fűszereivel. Lecsengése hosszú és emlékezetes. Egy kész, szépen felépített bor kerül a poharunkba.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Meggy / cseresznye
Fűszerek
Csokoládé
Ásványosság
16-18°
Hőfok: 16-18°
Kadarka dűlőválogatás

Kadarka dűlőválogatás

Gere Tamás és Zsolt

Tiszta világos szín a pohárban. Illata kezdetben kissé zárkózott, de pár perc levegőztetés után szépen nyílik. Tipikus fűszeres kadarka, melyet a hordófűszerek és a gyümölcsök egészítenek ki. ízében a gyümölcsösség kerül az előtérbe és a fűszeresség kap másodlagos szerepet. A savak korrektek, az alkohol nem lóg ki, szépen besimul a borba.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Fűszerek
Ásványosság
14-18°
Hőfok: 14-18°
Aureus Cuvée

Aureus Cuvée

Gere Tamás és Zsolt

A pohárban tiszta behízelgő illatok fogadnak. Erdei gyümölcsök és a dohány játéka, a hordófűszerek megfelelő aránya egy már összeforrt bor benyomását kelti. Ízben a földes-avaros jegyek és a visszafogott gyümölcsök vezetik a bort. Idővel érkezik a kávé is a pörkölésből adódóan. Az érlelt aroma, a komoly test még komplexebbé varázsolja. Már most behízelgő, de mégis nagy jövő elé néz, hiszen van benne elegancia és potenciál.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Fűszerek
Ásványosság
16-18°
Hőfok: 16-18°
Villányi Franc – Várerdő dűlő

Villányi Franc - Várerdő dűlő

Gere Tamás és Zsolt

A pohárban behízelgő és elegáns illattal találkozunk. A földes – avaros jegyek a visszafogott gyümölcsök, a pörkölési aromák komplex bort ígérnek. Ízében sincs ez másként. A koncentrált részlet gazdag struktúra, a lekerekedett tanninok szép egyensúlyt teremtenek.

Szárazság: Száraz

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Fűszerek
Ásványosság
16-18°
Hőfok: 16-18°
Primadonna

Primadonna

Gere Zsolt

Tiszta világon szín fogad a pohárban. Intenzív illat, virágos jegyekkel tűzdelve melyet a must illata bolondít meg. Mind az illat, mind az íz világnál a szőlőre jellemző aromatika megőrzése volt a cél. Kóstolva a friss must íz világára leszünk figyelmesek, melyeket a virágos jegyek egészítenek ki. Friss üde fajtajegyek mellett szép sav és hosszú lecsengést kapunk. A korty végén kellemes édes érzettel köszön el.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
8-12°
Hőfok: 8-12°
Kisasszony

Kisasszony

Gere Zsolt

Tiszta világos szín fogad a pohárban. Intenzív illat, meglepően fehérboros jelleggel. A P9es kadarka klónnak köszönhetően egy fűszeresebb illat és ízvilággal találkozunk, melyet a virágos jegyek bolondítanák meg. A piros gyümölcsök ízvilága csak a háttérben jelenik meg. Szép savak és a hosszú utóíz csak hab a tortán. Friss és ropogós, igazi tavaszi bor.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Virágos jelleg
Piros bogyós gyümölcs
Fűszerek
8-12°
Hőfok: 8-12°
Ficsúr

Ficsúr

Gere Zsolt

Tiszta sötét szín a pohárban. Illatában a piros bogyós gyümölcsök mellett a hordó fűszerei is megjelennek. Ízben a franc fűszeressége és a merlot eleganciája láncolja magához a fogyasztót. Jó ivású, könnyű fiatalos, ropogós bor a fajtákra jellemző íz világgal. Szép bor egy hűvös évjáratból.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Fűszerek
14-18°
Hőfok: 14-18°
Gentleman

Gentleman

Gere Zsolt

Sötét szín fogad a pohárban. Illatában a fűszerek kerülnek előtérbe melyet a meggy és a málna kombinációja bolondít meg. Kóstolva sejteti, hogy még fiatal a bor, de a kortyban már érezhető a potenciál. Fanyar gyümölcsök némi dohánnyal és egy csipetnyi fűszerrel emlékezetes bort alkotnak.

Testesség

Tanninok

Savasság

Alkohol

Piros bogyós gyümölcs
Meggy / cseresznye
Fűszerek
14-18°
Hőfok: 14-18°